Lehet más a karate?

 

 

E kérdés azért fogalmazódott meg bennem, mert a Danók Péter Emlékversenyen történtek több kérdést vetettek fel bennem. Valamennyien tudjuk, hogy Gichin Funakoshi Mester a következőket mondta: „Nem az ellenfél legyőzése a lényeg, hanem a gyakorlat pontos végrehajtása”.

 

Ezt a mondást nézve láthatjuk, hogy a karate, mint verseny, mint sport valahogy nem passzol össze. A fent nevezett versenyen több olyan eredmény született, ahol el kell ismernem, hogy a bírói döntések teljesen korrektnek látszottak, és mégis furcsa módon nem mindig töltött el megelégedéssel a két küzdő fél eredménye.

 

Hogyan értem ezt? Küzdött két hasonló tudású versenyző, az egyik végrehajtott egy technikát a fejre, amit a bírók is jeleztek, majd aki kapta megrogyasztotta térdeit, a vezető bíró a szabályoknak megfelelően orvost hívott, majd ezek után közelről megnézve „a szenvedő sportolót” überelte a sarokbírók jelzését, és megbüntette a határozott, a kemény, a jól kivitelezett támadás végrehajtóját. Ezután általában két dolog történt:

- A küzdelem folytatásakor, ha „az elkövető versenyző” tovább támadott, a sportoló legkisebb visszatámadása is díjazva volt, hiszen „szegény” milyen derekasan harcol, és ha jelzett egy támadást a sarokbíró, kapott egy fél pontot, aztán ment tovább a küzdelem, az „elkövető versenyző” önbizalma egyre csökkent, majd együttes találatnál, ahol a sarokbírók teljesen korrekten jelezték, hogy itt is van találat, ott is van találat (az tény és egyben érdekes, hogy együttes találatot senki nem jelzett) a vezetőbíró a kezdeti „ütésből” feltámadott sportolót díjazta még egy fél ponttal, s ezáltal az győzött.

 

- A második lehetőség még érdekesebb, itt is ugye folytatódott a versenyző részéről az aktív, kemény spirittel teli küzdelem, ugyancsak találatot ért el a sportolón, aki jobb híján lefeküdt a siaira. Természetesen a vezető bíró az előírásoknak megfelelően behívta az orvost, majd részvétteljes kezelés után a versenyző le lett léptetve, győzött a sportoló.

 

Ezek a történések nem csak a saját embereimmel történtek meg, hanem a versenyt nézve legalább 25-30 ilyen és ezekhez hasonló „győzelmet” láttam.

 

A becsületes stratégiáról egy-két szót:

Aki olvasta Winnetout, az emlékezhet, hogy Villámló Kés Old Shatterhandot mikor késpárbajra hívta, az mondta: „te sápadtarcú varangyos béka, be se mersz állni a körbe”, mire: egy, Old Shatterhand beugrott, hogy megcáfolja Villámló Kést, kettő, hogy a nappal háttal levő kört foglalja el, majd amikor Villámló Kés azt mondta, hogy „a keselyűk fognak lakmározni beleiden”, és látta Old Shatterhand, hogy a kést heggyel felfelé tartja, tudta, hogy a hasát veszi célba. Így már csak a támadás ideje volt kérdéses. Ezért Old Shatterhand az indulatos indiánnak beszólt, mire az máris támadott. Old Shatterhand kivédte a támadást, és győzött.

 

Ez, ha valaki elemzi, egy nagyon komoly stratégiai elemeket tartalmazó részlet.

 

Ma a versenyen az általam idézett küzdelmek szerint a következő a stratégia:

 

- A seikenvédő lehetőleg jó gömbölyű legyen így 3 centivel hosszabb a technika.

 

- Ha találatot kapok, feküdjek le, ha másképp nem megy, akkor még egyszer feküdjek le.

 

- Így elképzelhető, sőt meg is történt egy párszor, hogy egy sportolónak többször leléptették az ellenfelét, s gyakorlatilag a sportoló azzal győzött, hogy mindig sírt, és megfeküdt.

 

Itt jegyezném meg, biztos feltűnt, hogy versenyzőről és sportolóról beszélek. Nos, ezt azért teszem, mert a versenyzők a karate hagyományaihoz hasonlóan a csípőjükön kötik meg az övet, míg a sportolók feszesen a derekukon.

 

Tegyük fel, hogy egy ilyen gyerek - végül is ugyanolyan srác mint bárki más -, összekülönbözik egy másik fiúval, kap egy fülest, nem kivédi és valamilyen módon a karate önvédelmi részét alkalmazva meghiúsítja a további támadást, hanem gyáva módon vagy megfekszik, vagy fut a tanárhoz. A másik fiút felelősségre vonják, megbüntetik. Ha jól belegondolok, így is lehet érvényesülni.

 

Vagy nézzünk egy felnőtt konfliktushelyzetet, ahol meg kéne védeni magát, persze nem képes önvédelmet gyakorolni, jól megverik és kórházba kerül, a másik pedig esetleg börtönbe. Végül is ez is egy győzelem?

 

A harcművészet arról szól, hogy fejlesszük testünk erejét, lelkünk keménységét és gondolkodásunk kreativitását a technikák állandó gyakorlását, tökéletesítésén keresztül. És ha szükséges, ahogy Gichin Funakoshi Mester mondta, akkor sem verekszünk, „csak alkalmazkodunk a körülményekhez”.

 

Valahogy attól félek, hogy a mai világban, ha így folytatjuk, el fog veszni a jellem, a becsület, és tényleg Gichin Funakoshi Mesternek lesz igaza, aki azt mondta, hogy „a versenyzés rontja a technikát és a jellemet”. Megint csak Gichin Funakoshi Mestert idézem, aki azt mondta, hogy „aki az öt Heian katát tudja, az nyugodtan sétálhat az utcán”. Nos, én ezért készítettem egy dvd-t, melynek alcíme: „Amikor nem a bírók pontjai számítanak” és az öt Heian kata élesben történő alkalmazásáról szól.

 

Észrevételeim:

- Régen volt egy „stratégia”, hogy amikor a sportoló szorult helyzetben volt, a seikenvédő hirtelen kikapcsolódott. Ezt a bírói gárda nagyon helyesen megfékezte. Ugyanígy meg kellene fékezni a jó nagy seikenvédő elterjedését, a sportolók megtévesztő magatartását a fájdalomról.

 

- Nagyon fontos volna, hogy a karatéban újra teret hódítson Gichin Funakoshi Mester tanítása, Nakayama Mester által létrehozott versenyrendszer alapelveinek betartása, illetve Tanaka Mester magas szintű bíráskodásának (pártatlan, technikacentrikus bíráskodásának) elsajátítása.

 

Nos, amikor a fenti címet adtam gondolataimnak, hogy „Lehet más a karate?”, én úgy gondolom, hogy felelős karate mesterek azt kell, hogy válaszoljuk, hogy nem, mert valahol a karate-do, az mégsem a versenyről, hanem az életről szól, és bár nagyon-nagyon szép dolog a versenyzés, de igazándiból a tanítványokat nem a versenyre kell felkészíteni, hanem az életre.

 

A harcművészet útján egész életünkben járunk, míg a versenyzés annak egy igen kis része, ezért bár igen fontos és igen hangsúlyozott, ezért vigyáznunk kell arra, hogy a minden áron való győzni akarás ne torzíthassa el – se akarva, se akaratlanul - se jellemünket, se a versenyek tisztaságát.

 

Benyó Lipót
Seiken Egyesület elnöke
JKA 5. Dan