Logómagyarázat

Mindenekelőtt maga a szó jelentése (seiken) tényleges ököl. Értelmezésben az ökölnek az a része, amivel ütni kell.
A tigris a karate szimbolikus állata, félelmet nem ismerő, gyors erő. 
A piros szín a felkelő nap színe a japán zászlóban. A beteljesedett bölcsességet jelenti náluk. Magyarországon a piros szín jelentése az erő.
A fehér a japán zászló alapszíne, nálunk a hűség jelképe.
A zöld keret teszi kerekké, zárttá az egységet, utalva magyarságunkra (piros, fehér, zöld). A zöld szín jelentése a hit.

Ezt a logót 1992-ben szerkesztettem.

Amikor ezt a logót megalkottam, akkor még nem tudtam, hogy Gichin Funakoshinak volt a karatéról egy olyan elnevezése, hogy dai nippon kempó karate-do, ami magyarul azt jelenti: nagy japán ököl módszerű üres kezek útja. Igen büszkévé tesz az a gondolat, hogy elnevezésem az egyesületemnek rövid, tömör, és ugyanazt jelenti végül is, amit a megalkotó nagymester, Gichin Funakoshi is használt.

 

 

Magamról

Benyó Lipótnak hívnak, JKA 5. dannal rendelkezem. 1953. október 28-án születtem Budapesten. Vékony dongájú, gyenge fizikumú srác voltam, de nagyon szerettem a mozgást, így rengeteget fociztunk, nyilaztunk, mint minden külvárosi srác, én is benne voltam a rosszalkodás sűrűjében. Aztán úgy 10-12 éves koromban egy csille kerék emelgetésénél láttam, hogy a többiek erősebbek, mint én, és úgy gondoltam, hogy ezért tenni kellene valamit, hát elmentem az EVIG sporttelepére, és beiratkoztam súlyemelőnek. Közben rendszeresen olvasgattam azokat a magazinokat, melyek a body buildingről szóltak, és Frank Zane és  Arnold Schwarzenegger izmairól álmodoztam, mint akkoriban a legtöbb srác. A rendszeres edzéseknek azért meglett a gyümölcse, egy eléggé elfogadható külsőt sikerült magamnak kreálnom, de az, hogy erős lettem, valahogy nem elégítette ki a vágyaimat, úgy gondoltam, hogy az erőt valahogy célirányosan használni is lehessen valamire, az lenne az igazi. Próbálkoztam úszással, unalmas volt. Próbálkoztam lovaglással, drága volt és időigényes. És akkor a kezembe került Az önvédelem 500 fogása című könyv, s elkezdtem érdeklődni a karate iránt. 1977-ben olvastam egy cikket az Ifjúsági Magazinban, mely a karatéról szólt, és ennek hatására elmentem jelentkezni.

Gyilkos edzések voltak annak idején. A lelkes barna öves "mesterek" - nyilván még kevés szakmai tudással, de hatalmas igyekezettel - tréningezték a több száz jelöltet, és edzésről edzésre százak maradtak le, és százak jöttek. Majd hirtelen az Állatorvostudományi Egyetemen találtam magam, ahol is Kurdi Gábor vezetésével szervezett formában elkezdtem a karatét gyakorolni. Aztán jöttek az övvizsgák, jöttek a belga mesterek, és jött Miyazaki és Sawada mester, és egyre inkább kiderült, hogy én megtaláltam a helyem, megtaláltam azt a tevékenységet, amit eddig kerestem.

A karate hőskorában sorban nyíltak az új klubok, így 1980-ban az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium sportegyesületén belül meglapítottam a karate szakosztályt, amely 1989-ig, a minisztérium megszűnéséig működött, majd utána megalapítottam 1992-ben a Seiken Egyesületet, mely ma is töretlenül működik.

Közben tettem a dolgom, én is gyakoroltam a karatét, Magyarországon akkoriban a legjobb karate mester Antal János (9. dan, ✝2017) volt a mesterem, és minden japán mester edzőtáborán, ami csak shotokan karate volt, igyekeztem ott lenni. (Tiszta forrásból igyekeztem tudásomat gyarapítani.)

1994-ben ismertem meg személyesen Tanaka mestert (8. dan) egy dunaújvárosi edzőtáboron, és miután a magyar JKA Karate Szövetség megalakult (alapító tagja voltam), azóta is az ő szakmai vezetésével gyakorlom a karatét.

2009-ben lettem 5. danos, és életemet most már úgy néz ki, hogy teljes mértékben a karaténak szentelem. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a karate-do nagyon egészséges, és az emberi testre gyakorolt hatása nagyon pozitív, jól karban tartja a szellemi tevékenységét az embernek, a lelki egyensúlyát, és megőrzi az ember a fiatalságát.

Nagyon jó érzés, amikor hatvan évesen úgy mozog az ember, mintha harminc lenne. Ez lehet, hogy büszkeségnek hangzik, de inkább azt tanácsolnám minden kedves olvasónak, hogy kövessen, nem fog csalódni fenti mondataimban.

Célom: a karate, mint harcművészet, mint mozgáskultúra, mint életfilozófia hirdetése és terjesztése nem a pálya széléről, hanem példamutatással.

 

Megalakulásunk története  (dióhéjban még egyszer)

Az Egyesület 1980-ban alakult az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Sportegyesületének karate szakosztályaként, az én vezetésemmel. A minisztérium 1989-ben megszűnt, majd maga az egyesület is leépülésnek indult, így 1992-ben megalakult a Seiken Egyesület. Tagjai vagyunk a Magyar Karate Szakszövetségnek, ezen belül a Magyar J.K.A. Stílusszövetségnek, melynek egyben alapító tagjai is vagyunk. 

 

Küldetésünk 

Egyesületünk működési területe a karateoktatás és a turisztika (lovas-, bicikli-, vízi- és gyalogtúra). Célunk, hogy egészséges és életerős fiatalokat neveljünk, a karate harcművészet továbbadása, napi gyakorlásának elérése, az egészség maximális szinten való megőrzése, valamint a természet és az ember kapcsolatának szorosabbá tétele. Célunk továbbá Gichin Funakoshi mester filozófiájának terjesztése, miszerint: "A karate célja nem a győzelem, vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellemfejlesztés."