Beszámoló a tavaszi erősítő edzőtáborról

 

– Vissza a természetbe! –

 

Március 18. és 20. között 20 fő részvételével lezajlott a tavaszi erősítő edzőtábor. Péntek reggel gyülekeztünk Tápióbicske főterén, majd együtt vonultunk át az edzőtábor helyszínére, a tanyasi iskolába.

 

Tápióbicske, tanyasi iskola Erdő

 

A makiwarák felállítása és a gyékény ütőfelületek elkészítése után kezdetét vette az edzésprogram. Délután a Mester bemutatta a helyes makiwara technikákat.

 

 

Fürjes Petur Máté Málik Dzsenifer és Oláh Sára Timár Vilma

 

Az időjárás szerencsére kedvező volt, nem esett az eső. Reggel a deres fűben, -5 fokban kellett katázni és kento/nukite fekvőtámaszozni, napközben akár egy szál pólóban is lehetett az edzést végezni a napon. 

 

Géza Kristóf
Mester és Sára Zoli

 

Az edzésprogram nem volt olyan feszes, mindenki nyugodtan, kapkodás nélkül elvégezhette. A délelőtti és a délutáni edzés között, illetve utána volt idő lazulni, beszélgetni, a hangulat emiatt is jó volt. A szállásra és az étkezésekre sem lehetett panasz.

 

A csapat
Ebédlő Szoba

 

Volt az edzőtáboron, aki úgy vett részt, hogy hőemelkedés, illetve vírusos influenza bújkált benne, de mivel a tréningek szabad területen voltak, így mindjárt az első nap a vírusokat kilélegezte magából a tiszta levegőn, így a közös alvásnál ez fertőzést nem okozott. A további napokon folytatódott a szinte egész napon a szabad levegőn való tartózkodás, az erősítő és makiwara tréningek, illetve a hajnali kata megtette gyógyító hatását. Így valamennyien jókedvűen és egészségesen zártuk a tábort. Akik nem jöttek el, nagyon sajnálhatják!